20061223

Szilveszterkor pedig szintén a Hangárban Secret Fusion party, amin vetítünk.

Következő fellépésünk december 26-án, kedden lesz a Hangár-ban a MonoChrome partyn, Palotai, qq, Pigno, Buuge zenél.

20061220

És mégegy kiegészítés a webTV témájához: a Skype most fejleszti a nagyfelbontású video-cserélő rendszerét, a webisztán beszámolója.

20061217


Megjelent a Photoshop CS3 Beta változata, letölthető az Adobe Labs oldaláról. Az Adobe-tól megszokott metódusú a frissítés ennek jó és rossz értelmében egyaránt. Nagy ujdonságokat nem hozott, ami nem is lenne baj, ha a kisebbek is átgondoltabbak lennének. A legszembetűnőbb változás a réges rég elavult kezelőfelület megreformálása: sajnos itt az Adobe Acrobat által bejárt utat követték, vagyis a meglehetősen rugalmatlan felületet egy túlkomplikált és áttekinthetetlen testreszabhatósággal cserélték fel. Az egyes Adobe termékek közötti hasonlóság ezzel persze mindinkább eltűnni látszik, de magán a PS-en belüli konzisztencia is végképp kaotikus lett. (De legalább leírható a PS történelme az egyes részeinek bemutatásával :) Szerencsére a mostani toldozgatás-foltozgatás nem növelte tovább a rendszer lomhaságát, sőt az egyetlen komoly ujdonságot számomra a sebesség növekedése hozta! A régóta érthetetlen módon halogatott non-destruktív filterek végre megjöttek, csakhát ezek is kissé komplikált módón: ahelyett, hogy egy egyszerű adjustment layer-szerű megoldások lennének, "smart filterek" lettek, amiket csak "smart object"-hez lehet tenni.. Jónéhány újítás valójában csak új panelekben megjelenő régi funkciók (mint a fekete-fehér konverzió pl.), dehát kell valami látványosat is adni az embereknek.. Részletes elemzésre itt most nem térnék ki, ez amúgy is csak egy beta változat. Sajnos ez a legjobb képszerkesztő egyenlőre a piacon, de azért vigyázó szemetek Light Zone-ra vessétek! HalDesign blogján található néhány link a CS3-al kapcsolatban még.

20061215

A VJ Kung Fu nem tulságosan érdekes VJ video újság oldalán láttam egy annál érdekesebb leírást arról, hogyan építsünk univerzális, értsd mindenféle körülmények között jól használható, projektor állványt.

20061214


A 300 című extra látványos Frank Miller feldolgozású filmet
jövőre mutatják be a mozik, addig itt látható a HD trailer.
Based on the epic graphic novel by Frank Miller, "300" is a retelling of the ancient Battle of Thermopylae in which King Leonidas (Gerard Butler) and 300 Spartans fought to the death against Xerxes and his massive Persian army. Facing insurmountable odds, their valor and sacrifice inspire all of Greece to unite against their Persian enemy, drawing a line in the sand for democracy. 

20061212

Előző post-omban még azon morogtam, hogy miért nem terjed el már végre az IP alapú televíziózás - hát itt van. Most láttam csak a hirdetést, hogy november 6-ától már megrendelhető a T-Home TV. A bemutató alapján egész jónak tűnik: műsorújság, megállítható adás, digitális videotéka, felvétel, keresés, kedvencek, gyerekzár, PinP.. Talán mégis Bill Gates áma valósul meg és mindenkinek otthon csak egy egyszerű recievere lesz és minden adat és szolgáltatás egy távoli szerverről érhető el. A Google is (pl.) eléggé ez erőlteti: a fényképektől, videoktól és levelektől és naplóktól kezdve most már dokumentumainkat is tároljuk on-line. Sok szempontból szimpatikus elképzelés ez: bármerre járva elég bejelentkezni és hozzáférhetünk minden adatunkhoz. És hogy kicsit a VJ témához is kössük a dolgot: a VJ csak besétál egy klubba és a hiper-szuper gyors net-re bejelentkezve elindítja a távoli szerveren lefoglalt meghatározott sebességű gépét, amin elindítja az on-line loopjait és ezekkel mixelve, csak a stream-et tölti le a helyi reciever-re, amit végül kivetít.. A party végén logout.

20061209


A NEAVE TV a hagyományos TV feelingjét hozza vissza a net-re. Egy Flash alapú lejátszó, ami éppezért elég gyors és viszonylag jó minőségű fullscreen-en is. A tartalmat a Blip.tv, a Google Video és a YouTube adja. Nagyon jó kezdeményezés - igazán kialakulhatna már valami komolyab on-line TV kultúra is. Nem is értem a TV csatornák miért nem nyitnak a net felé.

20061208


Egy újabb loop, a video-k elérthetők az oldalsó linkoszlopból is.

20061207


VJ BATTLE 2.0! – igaz én az 1.0-t se láttam, de talán erre elkeveredek. És felfedeztem a Menzkie weboldalát. (A Vj Battle elég érdekes
nevű site-on van – a rendszergazda bosszúja?)


Sikerült végre beágyazni ezt a videot a blogba.. :) Nem értem miért nem támogatják jobban ezt a funkciót, eleve ennek a blogspot site-nak postázó része valami hihetetlenül fapados, pedig úgy tudom ez az egyik legnagyobb blogger oldal.. A videó részlet a múltkori party anyagából van, igaz a zenét utólag tettem hozzá. Eric Fischer mixe.

20061206


Brian McKenna analóg video szintetizátorokat épít ötvözve a digitális és analóg technikát. A VS001 - VGA Expropriator képes video-jelet generálni, és az RGB szinuszhullámokat az audióbemenet függvényében torzítani. Csatlakoztatható hozzá bármilyen hang-manipuláló eszköz, keverő, amivel visszacsatolva lenyűgöző absztrakt képeket hoz létre. Ráköthetünk egy külső video jelet is. A letölthető videokat mindenképp érdemes megnézni!
Digitális korunkban igazán felüdülés ezeket az érzéki analóg formákat látni..


A VJbay oldalon VJ eszközök között böngészhetünk. A site az Ebay
oldaláról belinkelt árukat mutatja. Igazából nem tudom miért jó ez
 - ha kerestem valamit ugyis tudtam mit keresek és azt az Ebay-en is megtaláltam, mindegy, most már van ilyen is.

20061203


Régótá vágytál már egy SCART csatlakozós pólóra? Most itt végre
megveheted.. (A link egyébként a nagyszerű Creat Digital Motion
szájtról származik.)

20061130


  A Távoli Fény következő fellépése.


Az Art Lebedev stúdió sok mindennel foglalkozik, de számomra legérdekesebbek a hardware kütyüjeik, mint pl. ez az érintőképerenyős beviteli eszköz a vagány nevű Optimus Upravlator. Mindig öröm, ha valamilyen fantáziadús hardware-t látni: a PC technológia középkorát éljük még, a primitív LCD, billentyűzet, egér eszközökkel.. A tablet, az érintőképernyő, vagy hangvezérlés pl. még elenyésző szinten van csak a köztudatban. Art Lebedevék már kapható mini three keyboard-ja mellett most két keyboard-ot is fejlesztenek. Az Upravlator teljesen egyszerű eszköz: egy 800x600 px felbontású LCD-n helyeztek el 12 gombot, amelyek mindegyike a négy irányban és középen kapcsolható. Ebben ugye az az érdekes, hogy maguk a gombok így konfigurálhatóvá és jelentéstelivé válnak, kis kijelzőkként funkcionálnak. A site-on láthatunk minta konfigurációkat grafikusoknak, 3D-seknek, videovágóknak és persze VJ munkához is kiválóan használható lesz, ráadásul nagyon látványos! 2007 második felére ígérik. Ebben a szellemben tervezik az Optimus keyboard-ot is, aminek minden egyes gombja egy kis kijelző! Coooool..

20061129



Holnap kezdődik az AniFest animációs filmfesztivál, olyan egész estés filmekkel (is), mint pl. a Scanner Darkly, Reneszánsz, vagy a Paprika című új Satoshi Kon anime (ő rendezte a Tokiói keresztapák c. filmet), részletes program az oldalukon.

20061124


Az Adobe megnyitotta a Kuler nevű oldalát, amelyen a felhasználók színkombinációkat hozhatnak létre. Hasznos lehet ez designerek, webfejlesztők számára - a létrehozott színösszeállításokra szavazni lehet, kommentezni, rangsorolni és átszerkeszteni is. Arra is jó, hogy gyorsan konvertálni tudjunk RGB,CMYK, LAB és HTML között, vagy megtudjuk egy szín komplementer értékét. De talán a legjobb benne, hogy megismerhetjük az aktuális "szín-közizlést".

20061120


A VHS formátum immár végleg halott! 30 éves korában húnyt el, nyugodjék békében! (Reméljük soha nem támad fel, és hamarosan követi őt a sírba Interlace úr és Pál úr is :))

20061115



Nemrég jelent meg a Vegas videovágó progi legújabb, 7-es változata, amiben igazából nincsenek hatalmas újítások, inkább csak aktualizálták, bár azért használhatóbb lett az elődjénél. Úgy tűnik nem fektetnek már komoly energiákat a fejlesztésébe. Ezért is érdekes lesz majd egy újabb generációs vágóprogram a SpeedEdit megjelenése. A fejlesztő, a Newtek tegnap bejelentette, hogy piacra dobta a szoftvert, de egyenlőre még nem lehet a demó változatot letölteni a honlapjukról, csupán néhány screenshot és a "World’s Fastest Video Editor" szlogen látható. A fícsőr lista mindenestre ígéretes:

Resolution independence
Frame-rate independence
Input most formats
Edits in native formats
Real-time, full-res HD previews
Combine SD & HD clips in real-time
Real-time up & down conversion
Linked Storyboard & Timeline views
CG Post™ animated titling
White Balance correction
Real-time 3-wheel color correction
4-band color selection
Modify project while it plays
Clips inherent for instant replacement
Intelligent background rendering
Create and recall clip presets
Tag clips by color
Tool Shed Automation
Optimized for Dual-core systems
Real-time 3D animation
3D audio positioning
Real-time interpolated slow motion
Output via FireWire™
Output any frame-rate
Output any video resolution
Output any aspect ratio
Unlimited Undo saved with project

20061110


Judith Supine lenyűgöző street-art-ja New-Yorkból. Itt egy video is a művek készítéséről.

20061108

It's Showtime! Ez lesz a következő fellépésünk amelyen már VJ Haku is aktívan huzogatja majd a potikat.

20061101

Ezen a sűrűn frissülő blogon videoklippeket és rövidfilmeket
találhatunk belinkelve. Köztük olyan gyöngyszemeket is mint ez a zseniális Gondry klip (az oldal alján), amiből a képet mellékeltem.

20061027


A Dj Mag kihirdette idei top20-as VJ listáját. Bár számomra meglehetősen viccesen hangzik a VJ-slágerlista ötlete, jól mutatja a műfaj popularizálódását és kommerszializálódását. Maga a VJ kultúra véleményem szerint progresszivitását az underground kultúrából nyeri; épp ez teszi lehetővé, hogy esztétikailag felforgató erejű legyen, kritikai és szembenálló az overground, mainstream médiaval szemben. Gyökerei is innen származnak és ez teszi lehetővé folyamatos megújulását, esztétikai korszerűségét. (Persze ettől még az itt szereplő VJ-k igazán nagyszerűek, több kedvencem is szerepel köztük :). A toplista sokkal inkább a VJ-k társadalmi elismertségét, népszerűségét és hírességét mutatja éppezért, semmint esztétikai hierarchiát (ami amúgy is elég abszurd lenne). A lista szavazás eredménye és - lévén a magazin angolszász - jónéhány brit kollektívát tartalmaz. Hála a Cinetripnek már több szereplőt is láthattunk élőben a listáról!
1. Addictive TV
2. Vello Virkhaus
3. VJ Anyone
4. Coldcut
5. VJ Culture
6. Inside Us All
7. Hexstatic
8. D-Fuse
9. Eyesupply
10. Alex et Jeremy
11. Dubassy
12. Eclectic Method
13. Ben Sheppee
14. 4youreye
15. Punkvert
16. Love Mushroom
17. Pfadfinderei
18. Holly Daggers
19. VJamm Allstars
20. Unu

20061023


Autós-utazós film, kaleidoszkóp, törésteszt videó, másodpercenként 100 képkockás "izgalmas" vetítés, vágatlan Super8-as felvételek és egyéb vizuális közhelyek jellemezték a konzerv-kategória anyagát, amelyet aszketikus fogadalmakat téve néztem meg az idei VJ TORNÁN pénteken. Sajnos nemhogy javult volna, hanem kimondottan gyengébb volt a felhozatal a beküldött anyagok kategóriájában (kb. 80%-t láttam), mint két évvel korábban. Ami számomra egyáltalán, mint VJ produkció értékelhető volt az talán Enis Selmanagic, Nick Roy művei voltak. De mindvégig talányos maradt számomra a kategória koncepciója: animációs rövidfilmeket vártak? vj performansz felvételét? amatőr videofilmesek bemutatkozó produkcióját? Sehogy se láttam beilleszthetőnek a VJ torna koncepciójába ezt a kategóriát (mindegy csak villogjon?). A remek orosz demoscene filmjeit üdítő volt látni midezek mellett, bár ennek a tematikai kapcsolódását már sehogyse tudtam megmagyarázni. Lehet, hogy mindkettő "underground"? Persze ez is szinesitette a fesztivált. Főleg azért is, mert ezeket legalább jó minőségben lehetett látni, míg a beküldött produkciók, az amúgy jó és nagyfelbontású plazmákon és projektorokon katasztrófális "minőségben" jelentek meg: szín alig, kontraszt alig, zaj viszont bőven - rossz sejtelmeim szerint az egészet VHS-re írták. A trapézkorrekció is valószínüleg vmilyen ismeretlen, mágikus kifejezés lehetett a szerelők számára.. Lehet, hogy ezek csak az én heppjeim, de hol várjon el az ember lenyűgöző és látványos vetítéseket és dekorációkat (itt két csálé villanyoszlopot nézhettünk három napig) mint egy VJ fesztiválon? Szerencsére a péntek esti parti sokmindenért kárpótolt: a FLxER csapat tisztességes és klassz vizuált nyomott (flash alapon, a saját szoftverükkel), az Eclectic Method pedig lehengerlő volt. Ez utóbbi banda a VJ-zés gyökereihez nyúlt vissza: a Hexstatic-féle szinkron audio-video mixet nyomtak mai csúcstechnikával, három Pioneer DVJ-X1-el. Ezek után a szombati VJ bajnoksághoz már kissé fáradtan álltam, főleg, hogy egy technikai malőr miatt kb. fél órára félbeszakadt a produkció. Ezeknek kb. a harmadád láttam - de ennyi elég is volt.. A Kiégő Izzók messze kiemelkedett a produkciók közül, bár nem tartottam sportszerűnek, hogy a hangerőt is felcsavarták kissé.. Őket csak a "klasszikus" vetítőgépes felállásba láttam eddig, de digitális VJ szettjük, amit hatan (!) produkáltak, is éppilyen színvonalas volt, mégha kissé túl villogós is. VJ Mao is klassz szettet nyomott. Sok produkciónak valószinüleg az egész Torna koncepciótlansága tett be: a VJ-zés nem karosszékes műfaj, a VJ produkciók nem moziba szánt események, nincs történetük és nem is érnek véget.. Az esti bulinak csak az elejét láttam, mivel ezt is a FLxER-ék nyomták, és rendkívül gyér érdeklődés kísérte. Talán szerencsésebb lett volna szombatra rakni az Eclectic Method bulit, az sokkal több embert megmozgatott. Sajnos pénteken lemaradtam VJ Anyone (absztrakt?) szettjéről, ami a fotók alapján érdekesnek lehetett.

20061002



 
Következő vetítésünk a hétvégén lesz.

20060908

Újabb három hét nyaralás, blogszünet. 

20060907


Karolina Sobecka érdekes videovetítő akciót hozott létre.
Egy mozgó autóból vetíti ki a tigris-animációt, amely egy szenzor segítségével a kocsi haladási sebességének megfelelően változtatja a mozgását. – Hamarosan gerilla-projekciókat láthatunk majd greenpeace-es, vagy antiglobalista aktivistáktól... hatékony és gyorsan el lehet utána tünni..

20060904


Itt az e-paper! A Plastic Logic cégnél a fejlesztés elég ígéretes stádiumában van a hajlékony, vékony (kb. 2 év múlva már papírvékony), olcsó és ütésálló kijelző fejlesztése. A lehetőségei határtalanok: on-line frissülő napilapok, könyvek, plakátok, pólók...



 
A D2 oldaláról augusztus 31-e óta letölthető a NUKE high-end kompozitáló program demó verziója. Ezzel a progival készítették többek között a Titanic, az Én, a robot és a King Kong kompozitálási munkáit is - hogy a reklámszöveget idézzem :)


A DV guru egy összehasonlító tesztet készített a jelentősebb videó feltöltő/megosztó oldalakról. A legjobb a Vimeo és a Videoegg lett. A többi nyolcról is olvashatunk leírást.

20060830

Az UBU web portál újra megnyitotta a film szekcióját, ahonnan a avantgarde és neoavantgarde filmesek, művészek színe-javának anyagait tölthetjük le. Láthatjuk Moholy-Nagy László fényjátékát, Man Ray vagy Nam June Paik alkotásait sok más ritkaság mellett.

Paul Friedlander kinetikus fény-szobrász: egy tárcsával megpörgetett damilszálat világít meg tükör és lencse segítségével "chromastrobic"-us fénnyel. Ez a fénysugár olyan gyorsan változtatja a színét, hogy az emberi szem egységes fehér fénynek észleli, amint azonban a huzal hullámmozgásával "interferálódik", a színek pulzálni kezdenek, létrehozva egy háromdimenziós buborékszerű fényszobrot. Egyszerű és zseniális!

20060829


Megérkezett! Eszközkészletünket egy EDIROL V4-el bővítettük! Ezzel talán szerencsésebben járunk, mivel a korábbi két Panasonic mixerünk egyikét ellopták, másikat meg hibásan sikerült beszereznünk.

A Stash havonta megjelenő DVD magazin, amely az legjobb animációk, reklámspotok, music-videok, főcímek legjobbjait mutatja be.. Minden számnak megtaláljuk a részletes tartalomjegyzékét linkekkel.


A Távoli Fény következő felépése szeptember 2-án, a Fertő tó partján rendezett Secret Fusion party lesz. Vendég VJ: nz lesz!

20060828

A Radical Software egy '70-es években kiadott videoművészeti és elméleti folyóirat volt, amelynek most a teljes anyaga letölthető PDF formátumban vagy online böngészhető/kereshető. Tipográfiailag is igényesen kivitelezett lap, meglepően friss szemlélettel - igazi különlegesség.

20060825

A Eyeone honlapján megtalálható a Fusion 5.1-es frissítésének adatai. Elég komolyan gondolják ezek a Fusion-ös arcok.. Viszonylag fiatal, feltörekvő programhoz mérten nagyon komoly fejlesztéseket tettek ebbe .1 -es változatba, nagy szoftver moguloknál az ilyen újításokat egy teljes verziószám váltás kíséri. Cool!

20060823



A Microsoft Photosynth néven egy érdekes projektet indított. Ez egy olyan browser lesz, ami a feltöltött amatőrfotók millióit egy háromdimenziós térbe (vissza) helyezi és a képanalizálás által össze is illeszti őket. Vagyis egy virtuális sétát tehetünk majd a föld bármely pontján úgy, hogy amerre fordulunk kirajzolódnak az egymáshoz illesztett fotók (hasonlóan a Photoshop panorámaképkészítő moduljának működéséhez). Az analizált képeknek egy más előnye is lesz: a képek jellegzetes részleteiről készült "pontfelhők" segítségével egy kép tökéletesen azonosítható és összevethetővé válik. Így lehetőség lesz, hogy egy elkészült fotóról a net segítségével azonnal információkat kaphassunk. (A netes fényképezőgépeket vagy mobiltelefonokat elég lesz a célra fordítani, hogy megkaphassuk az objektum részletes leírását.) Beépítik a rendszerbe még a Seadragon nevű technológiát is ami folyamatos nagyítást tesz lehetővé a fotókba, anélkül, hogy ez az adatátviteli sebesség rovására menne. (Folyamatosan tölti le az egyre nagyobb felbontású adatokat.)
Talán lassan megvalósul az orosz futuristák álma, akik egy olyan rendszert akartak létrehozni, amelyben a (kommunista) világ minden tájáról megállás nélkül érkeznek a fotó-, film- és hangadatok és ezeket a helyi központok továbbítják a főközpontba és mindenkinek (de inkább az államvédelmi szerveknek...) elérhetővé válik a világ minden történése egy pillanatban.

20060822


A Canon megjelentetett egy kiskategóriás teljes HD felbontású (1920 x 1080) kamerát viszonylag alacsony áron (1500$). Ebbe a fényképezőgépeikben használt nagyfelbontású CMOS érzékelőt rakták bele. Bár a HD VJ-zéssel még kicsit várni kell, amíg a gyors winchesterek vagy a memóriák olcsóbbak lesznek. Pedig jól mutatna!

"Real-time, interactive, virtual projection environment..." :) – mi mással is illethetnénk ezt az 1939-ből származó elképzelést, amelyben egy borotválkozó férfi képét és hangját vetítik ill. sugározzák ki tükörrendszeren és hangszórón keresztül! Érdemes megfigyelni, hogy biztosítanak egy szemlélődő ablakot is a kiváncsi nézőknek, amelyben megbizonyosodhatnak arról, hogy itt tényleg egy valódi ember képét látját. Amint megjelenik a virtuália, azonnal felmerül a hitelesség kérdése is...

20060815

Egy kissé régebbi mixel bővült a letöltés szekció. Ezentúl már csak újakat postázok. :)

Feltöltöttem 3 reklámspotomat, ami a Shuttle-nak készült. Megtalálhatók jobboldalt a MIX rovatban. Zene: nz.

20060814


Ez egy élő-mixem részlete. Zene: cOp, thx.

20060811

Feltöltöm néhány mixemet, hogy mégis vmi VJ-félének nézzek ki. :) Bár ez most pont nem egy élő keverés. A Shuttle vj contest-re készült, anno - szóval kicsit reklámosított is. :( De cserébe nyertem egy PC-t! Nagyfelbontású JPG-ekből lehetett dolgozni. Zene: Swayzek - thx! [14M DivX5]

20060809

Megjelent a 2.4-es resolume néhány igen figyelemreméltó újítással. Mostanában belehúztak a fiúk és egész jó progivá kezd válni szegényke! Előző verzióban a kedvencem a Feedback efekt volt. Most pedig ilyesmivel örvendeztetnek:
Speed improvementsWe took some extra time to totally dissect the Resolume engine and Edwin was able to improve the playback speed dramatically, with one layer playback framerates can be up to 80% faster and running multiple layers can be up to 10-20% faster. So if you were thinking about switching from 320x240 to 640x480 now is the time to try it out.
Hát ilyet is lehet!? Egyszerűen nem értem miért nem lehet memóriakezeléssel megoldani a loop lejátszást? 1-5Mbyte-os loop-okkal dolgozok (640x480, MJPEG) általában. Egy deckben 20 loop van ez 5M-el számolva 100M - vidáman elférne a memóriában! Az összes deck 800M! Ráadásul a memóriabővítés még mindig olcsóbb dolog, mint a RAID, S-ATA stb. megoldások.. Egy estét végig lehetne nyomni anélkül, hogy felvillanna a winchester lámpája.. De azért örülök ennek a kis sebességyorsulásnak is. Mostmár egész simán lejátsza a 3 layert egyszerre!
Capture driver list can be refreshed to be able to access camera's that have been connected after having started Resolume. This is convenient because you might forget to turn on your camera before starting Resolume.
Végre!
Our private beta testers are very happy with this version but we decided to call it beta just to be on the safe side.
:)

20060806


A hétvégén a Kapolcsi fesztiválon jártam és - mintegy véletlenül - az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb vizuális partijába tévedtem.. Minden elismerésem a Cinetrip-nek, ezért a rendkívül színvonalas kivitelezésért!
Az Intersputnik party látványát maguk az óriási gabonakörök, robotlámpák és reflektorok, a távolabbi hatalmas parabolaantennák és elsősorban a 11db 4m magas LED fal alkották. Igazán nagyszerű technikai kivitelezés! (A tartalmi oldaláról most nem nyilatkoznék, részben mert nem voltam egész este a helyszínen.) Érdekes volt, hogy a nagy nyílt terület által maguk a VJ-k és monitorjaik (plazma TV-k kontrollnak, hm..) is a látvány részévé váltak. (A bulikon jól mutatna egyébként, ha magát a VJ mixer program felületét is látná a közönség kivetítve, ahogy a VJ dolgozik..) Sajnos az ingyenes belépő mellett se volt túlságosan sok ember, gondolom a rossz idő és hőn szeretett fővárosunk távolsága mián.

20060802

20060709

Három hét nyaralás következik.. :) Net-mentes helyen, szóval addig nem lesz post. Viszont viszem a kamerámat, úgyhogy friss új loop-ok készülnek majd.

Véget ért a VOLT most jön a rehabilitáció... :) Idén sajnos kicsit szerencsétlenebb helyen volt a sátrunk (a Spektrum Zóna), több bulizos színpad közelében. A tavalyi eldugottabb hely inkább kedvezett ennek a műfajnak. Sajnos a fesztivál a vizuál szempontjából elég siralmas képet mutatott.. A programfüzetben rajtunk kívül csak egy VJ produkció volt feltüntetve (VJ LSA - a Filmmúzeumban). Igaz voltak vetítések a Caféban és Djuice színpadon is, de ezek nem voltak elég komoly produkciók a hely jellegéhez képest. Viszont nagyon tetszett a Cha-cha-cha színpadán az installáció. Három diavetítő volt felrakva, nagyszerű képekkel. Valójában minden színpadon fantasztikus és lenyűgöző VJ-knek kellene fellépniük, váltva egymást és nevesítve legalább.. De azért volt egy kis kárpótlás: a Pet Shop Boys koncert koreográfiája.. de az már egy más műfaj.

20060704

Megérkezett a MIDI pultunk, kisebb fejfájást okozva nekem, ugyanis a 600 euros árba már nem fért bele a MIDI kábel.. USB port persze nincs rajta.. Nagy nehezen beszereztem egy kábelt, plusz egy hangkártyát, mivel a PC-n nincs MIDI csatlakozó alapból. Most még a konfigurálását végzem, amit kissé megnehezitenek a BUG-ok, amiket a fórumban is részleteznek.. Felhasználói kézikönyvről persze ne is álmodozzak.. Na jó, viszont kaptam egy praktikus és tetszetős táskát hozzá. :)

Sikerült megszereznem végre az Utazás a koponyám körül dvd-t, mivel eddig online nem tudtam megvenni, mert az e-mailemre nem érkezett válasz.. Kiváncsian vágtam neki, mert a honlap és a borító design-ja alapján igényes dologra számítottam. Sajnos egy meglehetősen középszerű produkcióval találkoztam.. Legnagyobb problémája a produkciónak, hogy ragaszkodik a szószerinti jelentésekhez, kizárva a metaforikusságot és többértelműséget. Ebben tulajdonképpen követi a Karinthy szöveg képletét: az elbeszélő folyamatosan öntudatánál van és – többnyire – uralja az eseményeket, önmagát soha nem adja fel. Pedig közben élve "szétszedik".. Pont ennek mentén lehetett volna egy mai, vizuális újraértelmezését adni a múltszázadi szövegnek. A képek és formák, a jelentés és értelmezés dekonstruálásával, roncsolásával. Sajnos erre próbálkozás se történt, és a látványvilág kimerül a '90-es éveket idéző tárgyias 3D animációkban, szinte nyers videofelvételekben, hosszas és unalmas loopokban, a szöveg szolgai illusztrációjában.Nehéz azt is megítélni, hogy vajon egy többé-kevésbé jól összeállított élő vj mixet, vagy egy hosszas stúdiómunkával létrehozott produkciót látunk-e? Hiszen a befogadás egy fotelben a tv előtt teljesen más hozzáállást vár el a nézőtől és alkotótól, mint egy partin vetített nagyméretű "háttérfelület" esetén. Az otthoni környezet jobban kedvez egy koncetráltabb, elmélyültebb befogadásnak és nagyobb teret ad az alkotónak is absztraktabb, sokjelentésű és aprólékosan kidolgozott műnek is. Mégis örülök a dvd-nek, mert végre itthon is megjelenik ilyen kiadvány és talán kicsit motiválja a hazai vj kultúrát.

20060629


A depthcore site az absztrakt 3D-s és 2D grafika (pontosabban egy jellegzetes ágának) fellegvára. Sok finomság..


A Cinema 4D-hez megjelent a MoGraph nevű modul, ami egy komplex klónozó eszköz. A klónozott elemeket utána sokféleképpen paraméterezhetjük, torzíthatjuk, hanggal vezérelhetjük és persze minden paraméter animálható. Ez azért is érdekes, mert a barátom tanácsára végülis elkezdtem tanulni a C4D-t. Egy 3D-s program már nagyon hiányzik az eszközkészletemből. Maya-val próbálkoztam, de ez ilyen kevés szabadidővel nagyon lassan tanulható. Viszont a C4D-t egyszerűnek, gyorsan tanulhatónak tartják és kimondottan motion graphics készítésére fejlesztették.

20060626


Ezen az oldalon egy lenyűgöző gazdagságú clipart gyűjtemény található, régi illusztrációkból, grafikákból. Pont olyan képek amiket már régóta kerestem... már neki is álltam dolgozni velük. A Volt-ra remélem készül belőlük dia és vetítés. Viva szür-szoc-reál :)

20060622

Az év elején bejelentett hír, miszerint telefonba építhető projektor fejlesztésén dolgoznak, a megvalósulás állapotába jutott. Az Iljin Display kifejlesztette és a Lightblueoptics-nál már kapható is lesz hamarosan az elektronika. 7"-os méretben laptop fényerejű vetítést ígérnek, ami ha vetítés szempontjából nem is túl használható, előrevetíti :) egy olcsó, kis áramfelvételű, nagy teljesítményű és igen kis méretű (LED-es) vetítő lehetőségét.. Vagy egy VJ stream sugárzását a partikon, amit mindenki vetíthet.. hm..

20060620

Végre sikerült megrendelnünk a midi pultot a Resolume progihoz, amivel dolgozunk. Remélem a szállítás már gördülékenyebb lesz, mert korábban hónapokig nem lehetett beszerezni és a support se működött, se a gyártó, se a forgalmazó részéről.. A fórumban is sokan problémáznak, hogy ez nem jó, az nem jó vele, a gyártó pedig ígérget.. Remélem azért használható lesz, amíg ki nem jön hozzá a patch.